BEMUTATKOZÁS

A Word of Life nemzetközi protestáns keresztény missziós szervezet,


mely a világ közel nyolcvan országában van jelen. Hazai társ szervezete a WOL Élet Szava Magyarország Alapítvány Tóalmáson működik, az egykori Andrássy kastélyban és a körülötte levő parkban. Sokféle szabadidős és sportolási lehetőséget kínálunk vendégeink és táborozónk számára. Két kosárpálya, focipálya, fürdőtó, tűzrakóhely, mászófal és drótkötél siklópálya is található a táborban. Évközben bibliaiskolát működtetünk, ahol a diákok részletesen foglalkoznak a Biblia tanyulmányozásával. Az iskolában jelenleg 15 országból tanulnak fiatalok. Az oktatás kétnyelvű, így a magyar diákok egész nap fejleszthetik angol tudásukat. Munkánkat önkéntesek is segítik. A gyakornok program változatos szolgálati és tapasztalatszerzési lehetőséget kínál magyar és külföldi fiatalok számára. Nyáron táborokat tartunk hét héten keresztül. Három gyerek és négy ifjúsági hetet szervezünk. A táborozók a parkban található pavilonokban laknak, minden pavilonnak van legalább két szobavezetője. Életkortól függően három vagy négy napi étkezést biztosítunk, délelőtt és délután vannak a nyelvórák és az edzések, délelőtt és este pedig bibliai jellegű foglalkozások.


Kötelezettség­vállalás a szülők felé


Megtekintés