Szülőknek
Mi az az Élet Szava? Kik vagyunk?
Alapítványunk gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó felekezetközi keresztény szervezet. Segíteni szeretnénk hazánk ifjúságát, családjait, a gyermekeiket nevelő szülőket. Sajnos az ifjúság körében egyre növekszik azoknak a száma, akiknek komoly problémáik vannak az alkohol, a drog és az erkölcs terén. Túlhajszoltak, válaszokat keresnek – nekik akarunk segíteni. Alapítványunk programjain keresztül évről évre sok-sok magyar fiatal találja meg kérdéseire a válaszokat. Táborainkban a sokféle szabadidős program mellett nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy a fiatalok és gyerekek friss és hozzájuk szóló módon halljanak bibliatanításokat, ismerhessék meg Jéz
us Krisztus gondolatait és személyét. A döntést, hogy valaki keresztény lesz-e vagy sem, mindenki maga hozza meg. Fontosnak tartjuk, hogy a hozzánk érkező fiatalok és gyerekek megértsék, mit is jelent Krisztus követőjének lenni, miért megoldás a keresztény életmód a mindennapok problémái közt.

Hol alszanak a gyerekek, kik vigyáznak rájuk?
A táborozók 14 ágyas termekben alszanak, két felnőtt tanácsadóval együtt, akik folyamatosan felügyelik őket. Minden szobának külön vizesblokkja van, elegendő zuhannyal, mosdóval, illemhellyel. Ágyneműt biztosítunk. Szobavezetőink felkészült fiatal felnőttek, akik vagy bibliaiskolánk hallgatói, vagy külsős önkéntesek.